Háború...
Az apró Dalarant kormányzó mágustanács, a Kirin Tor több tagjának úgy tűnt, az Azeroth világában dúló vérontásnak sosem lesz vége. Lordaeron Szövetségének megalakulása előtt hosszú éveken át a trollok tartották megszállás alatt a területet, és mikor az emberek a gyűlölt ellenség fölé kerekedtek, megérkezett az univerzum szövetében keletkezett szakadásból előbújt orkok sáskahadának első hulláma. Eleinte úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg ezeket az undorító betolakodókat, de az egyoldalú mészárlásnak induló hadjárat végül gyötrelmes patthelyzetté alakult át. A csaták kimenetelét a szemben álló felek erejének és tartalékainak kimerülése döntötte el. Százak, ezrek pusztultak el mindkét oldalon, látszólag semmiért. A Kirin Tor évek óta kilátástalannak ítélte a helyzetet.
Végül azonban ez is megváltozni látszott. A szövetségeseknek sikerült visszaszorítaniuk a Hordát, később teljesen szétverniük hadait. Még az ork vezér, a legendás Orgrim Doomhammer is képtelen volt megállítani az előrenyomuló csapatokat, és végül nem maradt más választása: kapitulált. Néhány kisebb renegát nemzetség azonban továbbra is kitartott, és bevette magát a sziklás, erdős, sok helyen áthatolhatatlan vadonba. Ezek kivételével a megmaradt ork hadakat gyűjtőtáborokban helyezték el, melyek felügyeletét az Silver Hand lovagjaira bízták. Sok-sok év szenvedés után a tartós béke ígérete mosolygott le Dalaran népére.
És mégis... valami kellemetlen érzés telepedett a Kirin Tor tanácsára. Így történt, hogy a legmagasabb mesterek gyűlést tartottak a Levegő Termében. A hely neve arra a tényre utalt, hogy a termet nem határolta se fal, se egyéb szemmel látható védelem. A mesterek feje felett, az égen örvénylő felhők, fény és sötétség káprázatos mintázatai váltották egymást olyan sebesen, mintha az idő és a tér viszonya itt érvényét vesztette volna. A teremnek csak a szürke kőpadló adott anyagi formát; a padló, amelynek közepén a négy elemet jelképező fényes trapéz csillogott.
Szilárd külsőt maguk a mágusok sem adtak a helynek, mivel nem csak arcot, de alakot is eltakaró palástjaikba burkolózva úgy mozogtak együtt az ég kavargásával, mintha ők is csupán a látomás részei lennének. Bár nők és férfiak is voltak köztük, a különbséget csak olyankor lehetett észlelni, amikor szólásra emelkedve csuklyájuk fellebbentésével egy pillanatra arcukat is láthatóvá tették.
Az összejövetel hat résztvevője a Kirin Tor hat legrangosabb, bár nem feltétlenül legtehetségesebb mágusa volt. A Kirin Tor vezetőit számos kritérium alapján választották, amelyek között a mágikus hatalom csupán az egyik volt.
- Valami készül Khaz Modanban - szólt az első vezető baljós hangon. Egy pillanatig szakállas arc volt látható, miközben a testén csillagok milliárdjaiból álló alakzat úszott át lassan. - A Dragonmaw nemzetség barlangjaiban, vagy azok környékén.
- Mondj valami olyat, amit még nem tudunk - recsegte egy életének alkonyán járó, de még mindig erős akaratú nő. Sápadt arc jelent meg a csuklya alatt. - Ott gyülekezik a még ellenálló orkok java, különösen most, hogy Doomhammer harcosai letették a fegyvert, maga a vezér pedig eltűnt.
Az első mágus nyilván neheztelt a válasz hallatán, de hangja nyugodt maradt.
- Rendben van! - mondta. - Ez talán majd felkelti az érdeklődésedet... Úgy hiszem, Deathwing ismét készül valamire.
Ez valóban meglepetés volt a többiek számára.
Az éjszaka minden átmenet nélkül nappallá változott, de a mágusok ügyet sem vetettek erre, a Levegő Termében megszokott eseményre. Miközben szólásra emelkedett, felhők suhantak el a harmadik alak feje felett, aki nem találta valósnak az elhangzott állítást.
- Deathwing halott! - jelentette ki. Ő volt az egyetlen testes személy a jelenlévők között. - A tengerbe zuhant, miután e tanács egy küldöttcsoportja, szövetségeseink legerősebbjeivel közösen, halálos csapást mért rá. Nincs az a sárkány, ami azt túlélte volna!
Néhányan bólintottak, de az első felszólaló folytatta.
-Akkor hol a tetem? Deathwing nem hasonlított más sárkányokhoz. Mielőtt az orkok a pikkelyeire erősítették az adamantium lemezeket... már akkor is olyan veszélyt jelentett számunkra, mely mellett eltörpült a Horda!
- Milyen bizonyítékod van arra, hogy most is él? - A közbevetés egy fiatal nő szájából hangzott el. Nem volt olyan tapasztalt, mint társai, de elég erősnek és bölcsnek bizonyult ahhoz, hogy a tanács tagjai közé válasszák. - Felelj!
- Két vörös sárkány halála, Alexstrasza fiai közül. A testükön olyan sérüléseket találtak, amilyeneket csak sárkányok képesek ejteni. Sőt a sárkányok közül is csak a leghatalmasabbak.
- Nem Deathwing volt az egyetlen óriássárkány.
Vihar tört ki, villámok cikáztak és sűrű eső zúdult a varázslókra, ám sem őket, sem a padlót nem érte víz. A vihar szempillantás alatt átvonult, ismét napsütés ragyogott a fejük felett. A Kirin Tor első tanácsosa a tudatlanoknak kijáró, fölényes hangon felelt.
- Te nyilván sosem láttad Deathwinget, különben nem mondanál ilyet.
- Lehet, hogy amit állítasz, valós - vetette közbe az ötödik tanácskozó. Elf volt, ez tisztán látszott rajta, ahogy felszegte a fejét. - És ha így áll a dolog, nagy súllyal bír. De ebben a pillanatban aligha szentelhetünk komolyabb figyelmet ennek a dolognak. Ha Deathwing életben van, és legnagyobb riválisának fajtáját irtja, az nekünk hasznunkra válik. Elvégre Alexstrasza még mindig a Dragonmaw nemzetség foglya, és évek óta az ő szülötteit használják az orkok a Szövetség elleni támadásokhoz. Vagy máris elfelejtettük Kul Tiras Harmadik Flottájának tragédiáját? Úgy hiszem, Lord Daelin Proudmoore admirális sosem fogja. Ő legidősebb fiát is elvesztette hat fényes hajója teljes legénységével együtt, amikor azok a leviatánok rájuk vetették magukat. Proudmoore minden bizonnyal lovagi éremmel tüntetné ki Deathwingat, ha megtudná, hogy valóban ő felelős ezért a két halálesetért.
Ez ellen senki sem szólalt fel, még az első mágus sem. A hatalmas hajókból csak fogpiszkáló nagyságú szilánkok és néhány, darabokra szaggatott hulla maradt. Proudmoore admirális javára legyen mondva, hogy a rettenetes eset nem ingatta meg elhatározását, folytatta a háborút, és azon nyomban új hajók építését rendelte el.
- Amint azt korábban is említettem, lehetetlen volna időt szakítanunk erre a feltevésre most, mikor annyi más sürgetőbb kérdést kell megtárgyalnunk.
- Az Alteraci krízisre utalsz, ugye? - háborgott a szakállas mágus. - Mi okból tartanának számot nagyobb figyelemre Lordaeron és Stromgarde folyamatos belvillongásai, mint Deathwing lehetséges visszatérte?
- Mert most már Gilneas is belépett a konfliktusba.
A többi mágus nyugtalanul fészkelődött, még az eddig hallgatásba burkolódzó hatodik is. A kissé elhízott elf ismét szólásra emelkedett, árnyéka megnyúlt előtte a kőpadlón.
- A szomszédos két királyság viszálykodása milyen érdeklődésre tarthat számot Genn Greymane részéről? Gilneas a déli félsziget csúcsán helyezkedik el, a Szövetség területén belül legalább olyan távol esik Alteractól, mint bármely másik királyság!
- Erre komolyan választ vársz? Greymane mindig is vezető pozícióra törekedett a Szövetségen belül, annak ellenére, hogy saját seregeit egészen addig nem vonultatta fel, míg az orkok saját határát nem veszélyeztették. Az egyetlen indok, amiért ő is hadba szállásra biztatta Terenas királyt az volt, hogy ez Lordaeron katonai fölényét gyengítette. Terenas elsősorban a mi munkánknak és Proudmoore admirális nyílt támogatásának köszönheti, hogy képes volt mostanáig megőrizni vezető pozícióját a Szövetségen belül.
Alterac és Stromgarde rossz szomszédságban voltak egymással a háború kitörése óta. Thoras Trollbane Stromgarde teljes katonai erejét felsorakoztatta Lordaeron Szövetsége mögött. A Khaz Modannal szomszédos hegyvidéki királyság érthető módon a közös védekezés taktikáját támogatta. Trollbane harcosainak eltökéltségét sem vitathatta senki. Nekik volt köszönhető, hogy az orkok nem rohanták le a Szövetség túlnyomó részét a hadjárat első hetében, mely vitathatatlanul más, és igen sötét véghez vezetett volna.
Alterac ellenben, míg hangosan hirdette a közös cél nemességét és az elengedhetetlen összetartást, közel sem volt nagyvonalú katonai erejének bevetésével. Mint Gilneas, Alterac is csak jelképes segítséget nyújtott, de míg Genn Greymane politikai ambícióitól vezérelve tartotta vissza seregeit, Perennold nagyúr - a szóbeszéd szerint - félelemből. Még a Kirin Tor soraiban is felmerült a kérdés, vajon Perennold nem készül-e titkos egyezséget kötni Doomhammerral, felkészülve arra az eshetőségre, hogy a Szövetség összeomlik a Horda csüggedetlen ostroma alatt.
A gyanú beigazolódott. Perennold valóban elárulta a Szövetséget, de gyáva cselekedete szerencsére nem járt maradandó következményekkel. Amikor Terenas tudomást szerzett erről, azonnal Lordaeroni csapatokat vezényelt Alteracba, és katonai szükségállapotot hirdetett ki. A háború folytatódott, és senki sem látta időszerűnek, hogy egy ilyen hadművelet miatt szót emeljen, különösképp igaz volt ez leghűbb szövetségesére, Stromgardera. Most azonban, hogy viszonylagos béke honolt a Szövetség területeinek nagy részén, Thoras Trollbane benyújtotta kárigényét, és kijelentette, hogy a Stromgarde által hozott súlyos áldozatok viszonzásaként meg kellene kapnia áruló szomszédjának keleti tartományait.
Terenas nem osztotta ezt a nézetet. Ő amellett kardoskodott, hogy Alteract teljes egészében saját királyságához csatolják, vagy trónjára egy másik, méltóbb uralkodót ültessenek - lehetőleg olyat, aki Lordaeron érdekeit is szem előtt tartja. Mindazonáltal Stromgarde hű, tántoríthatatlan szövetséges volt a háborúban, és közismert volt a Trollbane és Terenas közötti kölcsönös mély tisztelet is, amely még szomorúbbá tette a kialakult politikai viszálykodást.
Gilneasnak azonban nem voltak hasonló kötelékei a szóban forgó földekhez. Mindig tisztes távolságban maradt a nyugati világ nemzeteitől. Mind a Kirin Tor, mind Terenas király tisztában volt azzal, hogy Genn Greymane nem csak azért kereste az alkalmat a közbelépésre, hogy saját befolyását növelje, hanem azért is, hogy legalább részben valóra váltsa régóta dédelgetett terjeszkedési törekvéseit. Perennold nagyúr egyik unokaöccse Gilneasba menekült az árulás után, és a szóbeszéd úgy tartotta, hogy Greymane támogatást ígért törekvéseihez. Egy Alteraci bázis olyan tartalékokhoz segítette volna a déli államot, melyeket rég nélkülözött, valamint remek indok lett volna arra, hogy hatalmas hajóflottáját a Nagy Tenger innenső partjaira is kivezényelhesse. Ez a csel azonban bevonta volna a konfliktusba Kul Tirast is, mivel a tengermelléki nemzet féltve őrizte tengerpartjának és tengeri fennhatóságának sértetlenségét.
- Ez szét fogja szakítani a Szövetséget... - motyogta az enyhe akcentussal beszélő fiatal mágus.
- Még nem fajultak odáig a dolgok - mutatott rá a elf varázsló -, de a baj nem fog sokáig váratni magára, így nincs sárkányokra fecsérlendő időnk. Ha Deathwing él és úgy döntött, hogy feleleveníti Alexstrasza ellen fogadott vérbosszúját, én a magam részéről nem fogom elítélni érte. Minél kevesebb sárkány garázdálkodik ezen a világon, annál jobb. Idejük rég lejárt.
- Úgy tudom - szólt egy hang, amelyről nem lehetett megállapítani, hogy férfié vagy nőé -, hogy valamikor a sárkányok, és az elfek szövetségesek voltak, sőt, barátok.
A elf tanácsos az eddig némaságba burkolózó, vékony, magas, árnyékszerű mágus felé fordult.
- Üres szóbeszéd, biztosíthatlak. Nem alacsonyodnánk le annyira, hogy ilyen rettenetes szörnyekkel szövetkezzünk.
A nap és a felhők átadták helyüket a holdnak és a csillagoknak. A hatodik mágus enyhén meghajolt.
- Nyilvánvalóan hamis híreket kaptam. Sajnálom.
- Abban igazad van, hogy haladéktalanul tennünk kell valamit - dörmögte a szakállas tanácstag az ötödik helyen ülőnek. - És azzal is egyetértek, hogy most ez a legfontosabb feladatunk. Mindazonáltal felelőtlenség lenne figyelmen kívül hagyni a Khaz Modanban lezajló eseményeket. Akár igazam van Deathwinggel kapcsolatban, akár nem, amíg az orkok fogva tartják a sárkánykirálynőt, potenciális veszélyt jelentenek a teljes térség stabilitására.
- Egy megfigyelőre van tehát szükségünk - toldotta meg a mondatot az idős nő. - Küldjünk valakit, aki szemmel tartja az ott zajló eseményeket, és értesít bennünket, ha esetleg a helyzet válságosra fordul.
- De kit? Nem nélkülözhetünk senkit.
- Lenne valaki. -A hatodik mágus tett egy lépést előre. Arca még most, beszéd közben is árnyékban maradt. - Rhonin...
- Rhonin? - hördült fel a szakállas. - Rhonin! Azután, ahogy legutóbbi küldetésén szerepelt? Arra sem méltó, hogy a varázslók köntösét viselje! Több veszélyt jelent, mint reményt!
- Valóban megbízhatatlan - tette hozzá az idős nő.
- Hitehagyott - sziszegte a kövér.
- Megingott...
- Bűnöző!
A hatodik türelemmel megvárta, míg a többiek elcsendesednek, csak ekkor bólintott lassan.
- És az egyetlen varázsló, akit ebben a pillanatban nélkülözni tudunk. Különben ez a küldetés valóban nem lenne több, mint megfigyelés. Még a közelébe se kerülne semmiféle krízishelyzetnek. Feladata mindössze annyi lenne, hogy csendben figyelje a helyzet alakulását, és jelentse a tapasztaltakat. Ez minden. - Mikor nem hangzott ellenvetés, a sötét mágus hozzátette: - Biztos vagyok benne, hogy saját kárán tanulva észre tért.
- Legalábbis reméljük - sóhajtotta az idős nő. - Legutóbbi küldetését teljesítette ugyan, de ezért társai többsége az életével fizetett!
- Most egyedül megy majd, egy kísérővel, aki elvezeti a Szövetség területének határáig. Még csak átutazóban sem lép Khaz Modan területére. A látógömb segítségével a távolból is figyelheti, mi történik ott.
- Ez elég egyszerűnek tűnik, még Rhonin számára is - állapította meg a fiatal lány.
A elf hűvösen bólintott.
- Akkor tekintsük eldöntöttnek a kérdést, és haladjunk tovább. Talán, ha elég szerencsések vagyunk, Deathwing lenyeli Rhonint, aki esetleg a torkán akad. Így mindkettejük problémája megoldódik. - Tekintetét végigjártatta a tanácson, majd hozzátette: - Most pedig szeretném, ha végre Gilneas Alteracba való bevonulására összpontosítanánk figyelmünket, illetve arra, hogy milyen szerepet vállalhatunk ennek megakadályozásában...
* * * * *
Két órája lehajtott fejjel, mozdulatlanul állva koncentrált. Körülötte halvány, forrás nélküli fény világította meg a cellát. A helyiségben nem sok látnivaló volt. A szék, amelyen még sosem ült, az egyik fal mellett állt. Háta mögött, a vastag kőfalba vert szögön aprólékosan kidolgozott szőnyeg függött, rajza violaszín háttéren aranyfonállal hímzett szemet ábrázolt. A szem alatt három, ugyancsak aranyfonállal hímzett, föld felé zuhanó dárda volt látható. A háború során ez a zászló, ez a szent jelkép diadalmasan lobogott, büszkén hirdetve, hogy Dalaran a Szövetség hű védelmezője - még ha a Kirin Tor tagjai között akadt is olyan, aki nem teljes tisztességgel látta el feladatát.
- Rhonin... - A hang, melyről nem lehetett tudni, nőé vagy férfié, sehonnan és egyszerre mindenhonnan szólt.
Lángoló vörös hajfürtök alól fürkészte a sötétséget. Igéző szeme smaragdzöld volt, erős orra furcsa görbületben végződött; csontját valamikor egyik tanonctársa törte el, s bár nem került volna nagy erőfeszítésébe a szépséghiba kiigazítása, azóta sem orvosoltatta a sérülést. Ennek ellenére arcát nem lehetett ellenszenvesnek vagy taszítónak nevezni. Álla hegyes, vonásai szögletesek voltak. Egyik szemöldöke magasabban állt, mint a másik, ez kaján, kérdő kifejezést kölcsönzött arcának. Ez az arc és a hozzá tökéletesen illő maflatartás nemegyszer bajba keverte mesterei előtt.
Elegáns éjkék köntösében magas, sovány alakja igen szemrevaló volt, s ez a tény még varázslótársainak figyelmét sem kerülte el. Rhonin nem keltette veszedelmes ember benyomását, pedig utolsó küldetése során négy értékes mágus halálát okozta. Szálegyenesen állt, szemét a sötétségre szegezve várta, milyen irányból fog hozzá szólni a másik varázsló.
- Magadhoz rendeltél. Vártam további utasításaidat - suttogta nem minden türelmetlenség nélkül a vörös hajú varázsló.
- Nekem magamnak is meg kellett várnom, míg valaki más felveti a kérdést. - A magas, köpenyes, csuklyás alak félig előtünt a homályból. A Kirin Tor legbelsőbb körének hatodik tagja volt. - Most végre megtörtént.
Rhonin szeme furcsán megcsillant.
- És a vezeklésem? Lejárt a próbaidőm?
- Igen. Sorainkba történő visszalépésedet jóváhagyták... Azzal a feltétellel, hogy elfogadod a rád kiszabott igen fontos feladatot.
- Van még ennyi hitük bennem? - A fiatalember arca felragyogott. - A többiek halála után is?
- Te vagy az utolsó lehetőségük.
- Így már érthetőbben hangzik. Tudhattam volna.
- Vedd el ezeket. - Az árnyékszerű alak kesztyűs kezét nyújtotta. Kinyitott tenyere felett hirtelen két fénylő tárgy öltött formát: egy apró smaragdgömb és egy aranygyűrű, melynek foglalatában fekete kő csillogott.
Rhonin kitartotta a kezét. A két tárgy hirtelen feléje lebbent. Markába kapta és közelebbről is megvizsgálta őket.
- Ez a látógömb, de ez a másik... Ezt nem ismerem fel. Nagy hatalmat érzek benne. Nem ártó, sokkal inkább bélrés erőt sugároz.
- Éles szemed van; elsősorban ezért vállaltam, hogy segítek neked, Rhonin. A gömb célját ismered. A gyűrű védelmedre szolgál majd. Olyan birodalomba mész, ahol még mindig élnek ork sámánok. Ez a gyűrű eltakar téged, észrevétlen járhatsz területükön. Sajnos számunkra is megnehezíti, hogy követni tudjunk.
- Tehát teljesen magamra leszek utalva. - Rhonin kétértelmű mosolyt villantott pártfogójára. - De így talán jobb. Kevesebb esélyem lesz arra, hogy mások halálát okozzam.
- Nem leszel egyedül, legalábbis a kikötőig vezető úton. Egy királyi gárdista kísér majd.
Rhonin bólintott, bár nyilvánvalóan nem volt ínyére, hogy kísérgetni fogják, különösen pedig az, hogy egy királyi gárdista. Általában nem jött ki jól a elfekkel.
- Még nem mondtad meg, mi lesz a küldetésem.
Az árnyékszerű varázsló hátradőlt, mintha egy nagy, kényelmes karosszékben ülne, amelyet a fiatal férfi nem láthatott. A kesztyűs ujjak végei összeértek, az árnyékalak a megfelelő szavakat kereste.
- Nem voltak valami könyörületesek veled, Rhonin. A tanácsban többen is örökre ki akartak zárni a rendünkből. Meg kell szolgálnod, hogy visszatérhess, és ehhez teljesítened kell a küldetést. Végre kell hajtanod a parancsokat. Szó szerint!
- Úgy veszem ki szavaidból, nem lesz valami könnyű.
- Sárkányokkal lesz dolgod... és valami olyasmivel, amivel csak a te rátermettségeddel rendelkező varázsló boldogulhat.
- Sárkányok! - Rhonin szeme kerekre nyílt, a hátán végigfutott a hideg. Általában hajlamos volt az arroganciára, most mégis úgy viselkedett, mint egy kezdő varázslótanonc.
Sárkányok... Már a puszta szó is félelmet ébresztett a fiatal mágusokban.
- Igen, sárkányok. - Pártfogója előredőlt ültében. - Remélem pontosan értesz engem, Rhonin. A tanácson és rajtad kívül senki sem tudhat erről a küldetésről. Még a kíséretedre kivezényelt gárdista, vagy a szövetségi hajó kapitánya sem, aki Khaz Modan partjáig visz majd téged. Ha kitudódik, hogy mi a feladatod, az egész terv kudarcba fulladhat.
- Mit kell tennem? - Rhonin szeme tűzben égett. Érezte, küldetése rendkívüli veszélyeket tartogat számára, de a kilátásba helyezett jutalom hasonlóan bőkezű volt: visszatérés a mágusok rendjébe, és hírnevének, tekintélyének öregbítése. Márpedig semmi sem segítette jobban egy varázsló előbbre jutását a Kirin Torban, mint a hírnév, bár az öregek makacsul tagadták ezt a nyilvánvaló igazságot.
- Khaz Modanba mész, és megteszed az első lépéseket a cél felé. A cél felé, amely nem más, mint az, hogy kiszabadítsuk az orkok fogságából a sárkánykirálynőt, Alexstraszát!
