HTML

WARCRAFT - DAY OF THE DRAGON 2. fejezet

2010.07.10. 01:16 Bujcsik

 

Vereesa utált várni. Általában mindenki azt hitte, a elfek a gleccserek türelmével bírnak. Ezt azonban nem lehetett elmondani minden fiatalról, többek között róla sem. Alig egy éve, hogy befejezte a Királyi Gárdistaképzőt, ez volt az első komolyabb feladata. Alig várta, hogy hozzákezdhessen. Tűkön ült - ezen a téren pontosan olyan volt, mint bármelyik ember.

Már három napja várt a varázslóra, akit el kellett kísérnie a Nagy Tenger egyik keleti kikötőjéig. Általában tisztelte a varázslókat, de ez az ember eddig nem okozott neki mást, csak bosszúságot. Már alig várta, hogy csatlakozzon testvéreihez, és közreműködhessen a megmaradt orkok felkutatásában és kiirtásában. Nem számított arra, hogy első fontos küldetése az lesz, hogy dajkát játsszon valami reszketeg és feledékeny, agg mágus mellett.

- Még egy óra - motyogta. - Várok még egy órát, aztán elmegyek.

Fényes szőrű kancája halkan fújtatott; valami nyugtalanította. Gazdájával egy-egy hangból, fejmozdulatból megértették egymást. A ló horkantott egyet. Vereesa talpon termett, íját lövésre készen tartva körbekémlelt.

A körülöttük elterülő sűrű erdő békés volt. A Szövetség ilyen mélyen fekvő területein nem kellett a trollok vagy az orkok támadásától tartani. Találkozóhelyül egy apró fogadót jelöltek meg; a elfnő azt figyelte, nem közeledik-e valaki abból az irányból, de egy szalmát cipelő istállófiún kívül teremtett lelket sem látott. Ennek ellenére nem eresztette le íját. Hátasa ritkán nyugtalankodott, ha megtette, majdnem biztos volt, hogy veszély leselkedett a közelben.

Talán rablók ólálkodnak a környéken?

A gárdista lassan ismét körbefordult. A szél felkapott egy tincset ezüstfehér, hosszú hajából, arcába sodorta. Égszínkék mandulaszeme az avar legapróbb mozdulását is észrevette, sűrű haja alól kikandikáló hegyes füle még azt is meghallotta volna, ha egy pillangó felszáll.

Nem talált magyarázatot a kanca viselkedésére.

Talán elijesztette a közelben ólálkodót? Talán az illető meglátta, hogy ki ő, és jobbnak látta odébbállni? Vereesa, mint az elfek általában, magasabb volt az átlagos embereknél. Térdig érő csizmát viselt, hozzá erdőzöld nadrágot és blúzt, melyre tölgyfaszín utazóköpeny terült. Karjait könyékig érő finom bőrkesztyű védte, amely biztosította, hogy könnyen és pontosan használhassa íját, vagy az oldalán lógó kardot. Blúza felett karcsú felsőtestére formázott mellvértet viselt. Egyszer az egyik helybéli elkövette azt a hibát, hogy a nőt, s nem a katonát látta benne. Mivel a fickó részeg volt, és valószínűnek látszott, hogy józan állapotban visszatartotta volna magát az ilyesfajta közeledéstől, Vereesa mindössze néhány ujját törte el, hogy figyelmeztesse helytelen viselkedésére.

A paripa ismét horkantott. A gárdista mérges szemeket meresztett rá, és lélegzetet vett, hogy korholó szavakat zúdítson rá, amikor...

- Te lennél Windrunner Vereesa? - szólalt meg egy halk, szigorú hang a látóterén kívül.

Vereesa nyílvesszőjének hegye a férfi torkára szegeződött. Tudta, ha elereszti a vesszőt, az átfúrja a férfi nyakát, széttöri nyakcsigolyáját.

A fickót nem nagyon zavarta, hogy halálos veszély fenyegeti. A elf alaposan végigmérte, és rájött, hogy az illető nem lehet más, csak a varázsló, akire várt. Ez magyarázatot adott a ló viselkedésére és arra, hogy ő is csak az utolsó pillanatban vette észre a feléje közeledőt.

- Rhonin? - kérdezte.

- Nem erre számítottál? - kérdezett vissza a férfi gunyoros mosollyal.

A nő leeresztette az íjat.

- Nekem csak annyit mondtak, hogy egy emberrel, egy varázslóval kell találkoznom.

- Nekem pedig annyit mondtak, hogy egy elf gárdistával, semmi többet. - Rhonin olyan pillantást vetett á nőre, hogy Vereesa ismét fel akarta emelni az íjat. - Mindketten tévedtünk.

- Három napja várok rád! Három értékes nap ment kárba!

- Nem tehetek róla. Nem siettethettem az előkészületeket. - A varázsló intett, befejezettnek tekinti a vitát.

Vereesa beletörődött. Arra gondolt, Rhonin is olyan, mint a többi ember: csak magával törődik, senki mással. Örült, hogy nem kell tovább rostokolnia. Elképesztőnek találta a tényt, hogy a Szövetség képes volt visszaverni a Hordát, amikor soraiban sok ilyen, Rhoninhoz hasonló semmirekellő volt.

- Nos, ha Khaz Modanba szeretnél eljutni, azt tanácsolom, induljunk azonnal. - A elf körülnézett. - Hol van a lovad?

Arra számított, hogy a férfi azt feleli majd, nincs lova, és mágikus erejének felhasználásával jutott el idáig. Aztán eszébe jutott, ha Rhonin olyan borzasztó nagy varázserővel rendelkezne, nem szorulna rá, hogy elkísérjék a tengerpartra. Mint minden varázslónak, neki is bizonyára elképesztő ereje volt, de nyilván megvoltak a korlátai is. Mellesleg abból, amit Rhonin küldetéséről hallott, gyanította, hogy a férfinak ugyancsak össze kell majd szednie magát, ha sikereket akar elérni, és ha életben szeretne maradni. Khaz Modant nem lehetett vendégszerető helynek nevezni. Sok bátor harcos koponyája fehéredett az ork sátrak bejáratánál, legalábbis így hírlett, az égen pedig sárkányjárőrök repdestek.

Vereesa felsóhajtott. Ő legfeljebb egy teljes hadosztállyal mert volna odamenni. Nem tartotta magát gyávának, de ostoba sem volt.

-A fogadó itatójánál hagytam. Ma már éppen eléggé meghajszoltam szegényt... szép hölgyem!

Vereesa máskor talán örült volna a “szép" szó hallatán, de úgy érezte, a férfi némi gúnnyal ejti ki. Visszafojtotta feltámadó dühét, és inkább a lovával foglalatoskodott. Visszacsúsztatta íját a nyeregtáskába, és nekilátott, hogy felkészítse az állatot a hosszú útra.

- A lovamnak jót tenne még néhány perc pihenő - mondta a varázsló -, és azt hiszem nekem is.

- Elég hamar megtanulsz majd nyeregben aludni... És az iram, amit az elején fogok diktálni, elég lassú lesz ahhoz, hogy lovad kissé összeszedje magát. Már így is túl sok időt elvesztegettünk. Kevés olyan hajó van, még Kul Tirasban is, amelyek kapitánya hajlandó eljátszani a gondolattal, hogy egyetlen varázsló kedvéért Khaz Modanba vitorlázzon. Ha nem érkezünk meg hamarosan a kikötőbe, könnyen előfordulhat, hogy észbe kapnak. Sok értelmesebb, és kevésbé életveszélyes dolguk is akad.

Megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy Rhonin nem ellenkezik. A férfi megfordult, és a fogadó felé indult. Vereesa nézte, ahogy távolodik, és remélte, nem lesz túl erős benne a vágy, hogy leszúrja, mielőtt elválnak útjaik.

A férfi küldetése körül jártak gondolatai. Tény, hogy Khaz Modan továbbra is veszélyt jelentett a sárkányok és az ott tanyázó orkok miatt, de a Szövetség tapasztaltabb, jobban képzett megfigyelői már a térségben voltak. Vereesa gyanította, hogy Rhonin küldetésének sokkal komolyabb a célja, nem pusztán megfigyeléseket kell végeznie. Ha nem így lenne, a Kirin Tor nem tett volna ilyen sokat kockára ezért a bosszantó, felfuvalkodott mágusért. Vajon elég alaposan meggondolták a dolgot, mielőtt őt választották? Lehetetlen, hogy nem találtak nála alkalmasabb embert! Ebben a varázslóban volt valami, ami kiszámíthatatlanságról árulkodott - kiszámíthatatlanságról, ami végzetes lehet egy ilyen küldetés során.

A elf megpróbálta kiverni fejéből a kételyt. A Kirin Tor meghozta döntését, és a Szövetség parancsnoksága nyilvánvalóan egyetértett, különben nem küldték volna őt ide, hogy kísérje el a mágust útjának ezen a részén. Legjobb lesz, ha nem töri a fejét. Az ő feladata mindössze annyi, hogy a rábízott személyt eljuttassa a kijelölt hajóra. Ennyi. Nincs más dolga, nincs több felelőssége. Amit Rhonin tesz, vagy éppen elmulaszt azután, hogy útjaik elválnak, már rá tartozik.

 

* * * * *

 

Négy napon keresztül utaztak, de néhány pimasz rovaron kívül semmi sem állta útjukat. Más körülmények között az utazás idilli lett volna - mondjuk akkor, ha Rhonin és kísérője kellemesen elcseveg útközben. A négy nap leforgása alatt alig váltottak néhány szót. A varázsló nem bánta ezt, gondolatai az előtte álló veszélyes feladatra összpontosultak. Tudta, ha majd partra teszi őt a Szövetség hajója, olyan birodalomban kell boldogulnia, teljesen magára hagyatva, amelyet nem csak hogy az orkok uralnak, de rab sárkányok őriznek a levegőből. Nem volt gyáva, de nem szívesen gondolt a kínzásra és a lassú, gyötrelmes halálra.

Tanácsbéli támogatójától megtudta a Dragonmaw nemzetség tartózkodási helyét, és tudta azt is, hogy az orkok megerősítették őrjárataikat. Ennek oka az lehetett, hogy a fekete sárkány, Deathwing esetleg tényleg él és ismét felbukkanhat.

Bár a küldetés igen veszélyesnek ígérkezett, a mágusnak eszébe sem jutott visszafordulni. Lehetőséget kapott arra, hogy helyrehozza régi hibáját, és arra is, hogy előre lépjen a Kirin Tor ranglétráján. Úgy érezte, ezért örökre lekötelezettje lesz támogatójának, akiről mindössze annyit tudott, hogy Krasusnak nevezi magát. Eltitkolta valódi kilétét; ez nem volt ritka a döntéshozó testület tagjai között. Dalaran mestereit titokban választották; megválasztásukról a többi tanácstagon kívül gyakran még hozzátartozóik sem tudtak. Rhonin sejtette, támogatója még a hangját is elváltoztatta, így azt sem lehetett kizárni, hogy nem férfi, hanem nő.

A belső kör egyes tagjainak kilétét többé-kevésbé meg lehetett határozni, következtetni lehetett személyükre, de Krasusról még Rhonin sem tudott semmit. Persze ez nem is nagyon érdekelte, számára csupán az volt fontos, hogy segítségével valóra váltsa elképzeléseit, vágyait.

Természetesen tisztában volt azzal, hogy ezek a vágyak mindörökre álmok maradnak, ha nem éri el a hajót. Előredőlt nyergében.

- Milyen messze van még Hisac?

- Három nap járóföldre - felelte Vereesa hátra sem fordulva. - Ne aggódj. Ha ilyen iramban haladunk, időben eljutunk a kikötőbe.

Rhonin hátradőlt. Ennyit a társalgásról... A nap folyamán másodszor szóltak egymáshoz. Útitársnak egy elfnél már csak az Silver Hand valamelyik lovagja lett volna rosszabb. A híres lovagrend tagjai nem titkolták, hogy szerintük a mágia nem egyéb, mint időnként szükséges, de lehetőleg mellőzendő rossz. Az a lovag, akivel Rhonin utoljára találkozott, elmondta neki, hogy szerinte a halott mágusok lelke a legfeketébb pokolra jut, oda, ahova az ősi korok démonjait is száműzték.

A késő délutáni nap fénye a fák koronája közül ragyogott rájuk; a pászmák bonyolult fény- és árnyéksávokat rajzoltak a földre. Rhonin napközben remélte, még alkonyat előtt elérik az erdő szélét, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez lehetetlen. Gondolatban újra végighaladt a térképen, meghatározta helyzetüket, és ellenőrizte, társa igazat mondott-e amikor azt állította, időben megérkeznek a kikötőbe.

Tudta, jobb lett volna, ha hamarabb találkozik Verézával, de a késlekedés elkerülhetetlen volt, mert be kellett szereznie néhány dolgot az útra. Bízott benne, hogy a késedelem nem veszélyezteti a küldetés célját, a sárkánykirálynő kiszabadítását.

A legtöbb ember számára lehetetlen, teljességgel valószínűtlen vállalkozás lett volna. Kész öngyilkosság, de a háború során Rhonin maga is többször javaslatot tett rá. Mindenki tisztában volt azzal, ha kiszabadítanák a sárkánykirálynőt, megfosztanák az orkokat egyik legfélelmetesebb fegyverüktől. Sajnos eddig a körülmények nem tették lehetővé az akció végrehajtását.

Rhonin tudta, a tanács többsége azt reméli, kudarcot vall. Sokan úgy gondolták, tőle megszabadulni olyan, mint lemosni a szégyenfoltot a rendjükről. A küldetés valójában kettős célt szolgált, és tulajdonképpen mindegy volt, hogy mi lesz a kimenetele. Sikerrel jár? Csodálatos! Kudarcot vall? Úgy is jó!

Legalább Krasusban megbízhatott. A varázsló kereste fel őt, és első találkozásukkor megkérdezte, még mindig hisz-e abban, hogy véghez tudja vinni a lehetetlent. A Dragonmaw nemzetség sosem fogja feladni Khaz Modant, míg a sárkánykirálynőt ki nem szabadítják. Az ott élő orkok lehetővé tették a kisebb, portyázó csapatok számára, hogy biztonságos helyen megvessék a lábukat. A nyílt háborút már senki sem kívánta folytatni, de ez jó volt, mert a Szövetségen belül a belviszály jelei mutatkoztak.

Rhonin gondolatait hirtelen morajlás zavarta meg. Felnézett az égre, de néhány bárányfelhőn kívül semmit sem látott. Homlokát ráncolta, és már-már odafordult a elfhez, vajon ő is hallotta-e a dörgést, amikor...

A második dörrenés fenyegetőbb volt. Rhonin testének minden izma megkeményedett. Vereesa felé fordult. A gárdista valahogy megfordult nyergében, és lendületet véve Rhonin felé vetette magát lova hátáról.

Hatalmas árnyék vetült rájuk. A gárdista és a varázsló összeütközött, és a elf páncéljának súlya mindkettejüket ledöntötte Rhonin lovának hátáról.

Fülrepesztő ordítás rengette meg a talajt, tornádóhoz hasonló erő rázta meg a környéket. A földetérés fájdalmas volt. A varázsló meghallotta hátasának elnyújtott nyerítését, ami egy másodperccel később hirtelen abbamaradt.

- Maradj a földön! - parancsolta Vereesa a folyamatos hangzavar és fülrepesztő szél sivításán keresztül. - Maradj a földön!

Rhonin oldalára fordult, hogy lássa az eget. Pokoli látvány tárult a szeme elé.

Egy lángszínű sárkány takarta el az eget. Mellső mancsában tartotta Rhonin lovát és gondosan kiválogatott, drága felszerelésének maradványait. A bíborszínű bestia elnyelte a lótetemet, és a földön kúszó, szánalmas kis alakokra vetette pillantását.

A szörny vállán groteszk, zöld alak ült, akinek pofájából sárgás agyarak meredtek az orra felé. Kezében baltát tartott. Pergő parancsszavakat ordítva egyenesen Rhoninra mutatott.

A sárkány, rettenetes pofáját kitátva, ásószerű karmait kimeresztve zuhanórepülésben közeledett.

 

* * * * *

 

- Még egyszer szeretnék köszönetet mondani, hogy időt szántál rám, felség! - A fekete hajú nemesember hangja erőt és alázatot sugárzott. - Talán még mindig van némi esély arra, hogy ez a krízis ne tegye tönkre kiváló munkád gyümölcseit.

- Ha így van - felelte az idősebb, szakállas, pompázatos királyi köntösbe burkolózott férfi -, akkor Lordaeron és a Szövetség mély hálával tartozik neked, Prestor nagyúr. Egyedül a te munkád eredményeit látva van bizodalmam abban, hogy Gilneas és Stromgarde észhez tér. - Bár maga sem volt apró ember, Terenas király feszélyezve érezte magát a hatalmas termetű nemes társaságában. Elképzelni sem tudott nála fejedelmibb megjelenésű férfit.

Prestor nagyúr rövid, gondosan nyírt haját, simára borotvált, sólyoméra emlékeztető arcát figyelve nem volt meglepő, hogy az udvarban élő hölgyek lázba jöttek tőle. Gyors esze és a Szövetség bármely hercegénél fenségesebb tartása is hozzájárult, hogy Alteracban szinte mindenki kedvelte, beleértve Genn Greymanet is. Megnyerő modora -Terenas elképedt diplomatáinak állítása szerint - Gilneas uralkodóját többször mosolyra késztette, pedig nem igazán volt jellemző rá a vidámság.

A fiatal nemes nevét öt évvel korábban ismerték meg, csupán ennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy komoly hírnevet szerezzen. Lordaeron legelhagyatottabb hegyvidékéről származott, vérrokonság fűzte Alterac uralkodóházához. Apró birodalmát a háború során sárkánytámadás rombolta porig. A katasztrófát követően érkezett a fővárosba, gyalogszerrel, inas nélkül. Szerencsétlenségének története, kilátástalan helyzete és a karrier, amelyet ennek ellenére a fővárosban befutott, mesekönyvbe illett, de ami még ennél is fontosabb: a király személyes tanácsadójaként kezelte.

Terenas sokszor fordult hozzá, és hallgatott a véleményére, például akkor is, amikor azon rágódott, mit tegyen Perenolde nagyúr ügyében. Prestor bátorító támasz volt számára. Prestor biztatta fel arra, hogy ragadja meg a hatalmat Alteracban, és hirdesse ki a szükségállapotot. Stromgarde és a többi királyság egyetértett azzal, hogy nem ülhetnek karba tett kézzel, míg Perenolde elárulja a Szövetséget, de azzal már nem, hogy a háború végén Lordaeron nem adta fel a terület feletti uralmat.

A király arra gondolt, most végre színre léphet Prestor, aki majd megmagyarázza nekik a helyzetet, elfogadtatja velük a végső döntést.

A végső döntést...

Igen ám, de mi legyen az? Ez a kérdés az utóbbi időben igen sok fejfájást okozott az öregedő, békés természetű királynak, és végül olyan megoldásra jutott, amely még az előtte álló férfit is meglepte. Határozottan elzárkózott attól, hogy Alterac irányítását átadja Perenolde unokaöccsének, aki Gilneas hívévé vált. Azt sem látta bölcs megoldásnak, hogy felosszák a királyságot Lordaeron és Stromgarde között. Ez a megoldás nem csak Gilneas, de Kul Tiras dühét is kiváltotta volna. Természetesen az is lehetetlen volt, hogy Alteract a saját országához csatolja.

Mi lenne akkor, ha a terület irányítását egy közkedvelt, hozzáértő férfi kezébe adná, aki elegendő bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a békére és a Szövetség egységének megőrzésére vágyik? Egy olyan ember kezébe, aki kiváló vezető, és aki a későbbiekben hű szövetségese és barátja marad Lordaeronnek?

- Ó, Prestor! - A király előredőlt, hogy megveregesse a nagyúr vállát.

Prestor hét láb magas volt és karcsú, de aligha lehetett soványnak nevezni. Remekül festett kék-fekete egyenruhájában, úgy nézett ki, ahogy egy katonához illik.

- Van mire büszkének lenned... és méltán kiérdemelted a dicséretet!

Prestor arca felragyogott. Nyilván bízott benne, hogy hamarosan visszakapja apró birodalmát. Terenas úgy döntött, egyelőre nem oszlatja szét jelentéktelen álmait. Amikor majd Lordaeron királyaként jelöli meg, Prestor arckifejezése bizonyára még szórakoztatóbb látvány lesz. Nem minden nap történik meg, hogy valaki királlyá válik...

A nagyúr tisztelgett Terenas előtt, majd mélyen, tiszteletteljesen meghajolva kivonult a királyi lakosztályból. Az idős férfi arcán gondterhelt ráncok jelentek meg amikor egyedül maradt. Úgy érezte, a selyemfüggönyök, az arany kandeláberek, a hófehér márványpadló nem pótolhatja azt a fényt, amelyet a fiatal nemesember távozásakor magával vitt. Prestor valóban elütött az utálatos udvaroncok hadától, amely folyamatosan megszállás alatt tartotta a palotát. Végre egy ember, akiben bárki bátran hihetett, akiben meg lehetett bízni. Terenas azon kapta magát, hogy azt kívánja, bárcsak saját fia jobban hasonlítana Prestorra.

Vakargatni kezdte a szakállát. Igen, ez a férfi tökéletes lenne arra a feladatra, hogy visszaállítsa egy ország becsületét, és egyúttal megerősítse a Szövetség tagjai közötti összetartást. Friss, erős vér.

Terenas tovább fűzte gondolatait. A lányára, Káliára gondolt. Még gyerek, de hamarosan valódi szépség lesz. Talán egy napon, ha jól alakulnak a dolgok, ő és Prestor tovább növelhetik a Szövetség erejét egy királyi násszal.

Döntött. Összehívja tanácsosait, és megosztja velük királyi véleményét. Biztosra vette, hogy ebben az ügyben teljes mértékben egyet fognak érteni vele. Eddig még nem találkozott senkivel, aki ellenszenvvel viseltetett volna Prestor iránt.

Prestor király Alterac uralkodója. Terenas elképzelte, barátja milyen arcot fog vágni, amikor megtudja, milyen jutalomban részesült.

 

* * * * *

 

- Mosoly árnyéka játszik arcodon... Talán iszonyatos, rémületes, véres halált halt valaki, ó haragos fenség?

- Kímélj meg a tréfáidtól, Kryll - sóhajtott fel Prestor, és becsukta maga mögött a nehéz, vasveretes kaput. A régi nyári villában, amelyet vendéglátója, a király biztosított számára, gondosan válogatott szolgák álltak őrt, vigyázva, hogy véletlenül se zavarják meg Prestor nagyúr nyugalmát a váratlan, nemkívánatos vendégek. Uruknak fontos dolga volt, és bár a szolgák nem tudták pontosan mi folyik a föld alatti pincében, értésükre hozták: ha bárki megzavarja Prestort, az életükkel fizetnek.

Prestor nem tűrt ellentmondást, és tudta, kiválasztott szolgái halálukig kitartanak mellette. A rájuk olvasott varázs, amely alig különbözött attól, aminek hatására a király és egész udvara olyannyira megkedvelte az elragadó férfit, nem hagyott helyet kételynek. Bízott a módszerben, amit a tökéletességig finomított az idők során.

- Bocsánatodért esedezem, ó, kétszínűség hercege! - recsegte az alacsony, ideges alak. Hangjában gonoszság és őrület nyomait lehetett felfedezni, és valami nem emberi vonást. Nem meglepő, hiszen goblin volt.

Feje alig ért magasabbra, mint a nemesember övcsatja. Bőre smaragdzöldvolt; ránézésre gyenge, egyszerű lény benyomását keltette. A vigyor azonban, mely majdnem mindig arcán ült, hosszú, beretvaéles fogakat, és vörös, majdnem villás nyelvet villantott ki. Keskeny, pupillátlan, sárga szemében veszett jókedv csillogott. De ez a vidámság az a fajta volt, amelyet legyek szárnyának, vagy a kísérleti állatok lábainak kiszakítása okozott neki. A hátán bozontos, barna sörény meredezett felfelé, ami tarkóján is folytatódva makrancos tarajban végződött lapos homloka felett.

- Van okunk ünneplésre.

A pincét egykor élelem tárolására használták. Azokban az időkben a faltól falig érő polcokon sorakozó borosüvegek tartalmát a föld hűvöse éppen megfelelő hőfokon tartotta. Most azonban, hála Kryll ügyességének, a tágas terem inkább egy dühöngő vulkán belsejére emlékeztetett.

Prestor otthonosnak találta a környezetet.

- Ünneplésre, ó megtévesztés művésze? - vihogott Kryll. Sokat és sokszor vihogott, különösen ha gonosz ármányokban vehetett részt. Két szenvedélye volt: a kísérletezés és az élőlények kínzása. Amikor csak lehetőség nyílt rá, kombinálta a kettőt.

A terem hátsó részében a magas polcokon kulacsokat, üvegcséket, titokzatos porokkal teli edényeket, különböző szerkezeteket, és hátborzongató leletgyűjteményeket, a goblin holmiját helyezték el.

- Igen, Kryll, ünneplésre. - Prestor átható tekintetét a goblinra szegezte, akinek arcáról azonnal lehervadt a mosoly. - Ott szeretnél lenni, amikor megkezdődik az ünneplés, ugye?

- Igen... Mester.

Az egyenruhás férfi élvezettel lélegezte be a fojtó levegőt. Szögletes vonásain látszott, megkönnyebbült.

- Ahhh, ez hiányzik...! - Arca hirtelen megmerevedett. - De várnom kell. Csak akkor megyek, ha feltétlen szükséges, igaz Kryll?

- Ahogy mondod, Mester.

Prestor mosolya vészjóslóvá vált.

- Több, mint valószínű, hogy Alterac jövőbeni uralkodóját látod magad előtt.

A goblin majdnem a földig hajtotta sovány, mégis izmos testét.

- Üdv néked, királyi fenség!

Zajt hallottak; egyszerre fordították fejüket a betolakodó irányába. A régi szellőzőnyílást elzáró csapóajtó felől egy apró goblin lépett a terembe. Fürgén csusszant át a nyíláson, Kryll felé tartott arcán ördögi vigyorjátszott. Vígsága azonban hamar elszállt, amikor Prestor keményen rápillantott.

A második goblin Kryll nagy, hegyes fülébe súgott valamit. Kryll felhorkant, és kezének egyetlen laza mozdulatával elbocsátotta látogatóját. A jövevény ott vonult ki, ahol érkezett.

- Mi volt ez? - Praestor nyugodtan beszélt, de sütött belőle a türelmetlenség.

- Aaah, kegyes fenség - kezdte Kryll, és a vad vigyor ismét kiült bestiális vonásaira. - Ez a nap szerencsés számodra! Talán szerencsejátékkal kellene próbálkoznod? A csillagok valóban...

- Mi hír érkezett?

- Valaki... valaki megkísérli kiszabadítani Alexstraszát...

Prestor ránézett. Olyan sokáig, és olyan intenzitással meresztette rá a szemét, hogy Kryll reszketve húzta össze magát előtte. Most, gondolta a goblin, most bizonyosan elérkezett a halál órája. Milyen kár, hogy olyan sok szép kísérletet nem tudott befejezni, olyan sok robbanószert nem tudott kipróbálni!

A következő pillanatban a magas, fekete alak felnevetett. Nevetése mélyen, sötéten és nem egészen természetesen csengett.

- Tökéletes... - suttogta. Karját kinyújtotta, mintha arra készülne, hogy megmarkolja a levegőt. Ujjai valószerűtlenül hosszúra nyúltak, és mintha karmokban végződtek volna. - Tökéletes!

Tovább nevetett, miközben Kryll kissé megnyugodott, hátradőlt, és fejét csóválva nézte a szokatlan látványt. - És még engem neveznek őrültnek - motyogta.

Szólj hozzá!

WARCRAFT - DAY OF THE DRAGON 1. fejezet

2010.07.09. 23:24 Bujcsik

Háború...

Az apró Dalarant kormányzó mágustanács, a Kirin Tor több tagjának úgy tűnt, az Azeroth világában dúló vérontásnak sosem lesz vége. Lordaeron Szövetségének megalakulása előtt hosszú éveken át a trollok tartották megszállás alatt a területet, és mikor az emberek a gyűlölt ellenség fölé kerekedtek, megérkezett az univerzum szövetében keletkezett szakadásból előbújt orkok sáskahadának első hulláma. Eleinte úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg ezeket az undorító betolakodókat, de az egyoldalú mészárlásnak induló hadjárat végül gyötrelmes patthelyzetté alakult át. A csaták kimenetelét a szemben álló felek erejének és tartalékainak kimerülése döntötte el. Százak, ezrek pusztultak el mindkét oldalon, látszólag semmiért. A Kirin Tor évek óta kilátástalannak ítélte a helyzetet.

Végül azonban ez is megváltozni látszott. A szövetségeseknek sikerült visszaszorítaniuk a Hordát, később teljesen szétverniük hadait. Még az ork vezér, a legendás Orgrim Doomhammer  is képtelen volt megállítani az előrenyomuló csapatokat, és végül nem maradt más választása: kapitulált. Néhány kisebb renegát nemzetség azonban továbbra is kitartott, és bevette magát a sziklás, erdős, sok helyen áthatolhatatlan vadonba. Ezek kivételével a megmaradt ork hadakat gyűjtőtáborokban helyezték el, melyek felügyeletét az Silver Hand lovagjaira bízták. Sok-sok év szenvedés után a tartós béke ígérete mosolygott le Dalaran népére.

És mégis... valami kellemetlen érzés telepedett a Kirin Tor tanácsára. Így történt, hogy a legmagasabb mesterek gyűlést tartottak a Levegő Termében. A hely neve arra a tényre utalt, hogy a termet nem határolta se fal, se egyéb szemmel látható védelem. A mesterek feje felett, az égen örvénylő felhők, fény és sötétség káprázatos mintázatai váltották egymást olyan sebesen, mintha az idő és a tér viszonya itt érvényét vesztette volna. A teremnek csak a szürke kőpadló adott anyagi formát; a padló, amelynek közepén a négy elemet jelképező fényes trapéz csillogott.

Szilárd külsőt maguk a mágusok sem adtak a helynek, mivel nem csak arcot, de alakot is eltakaró palástjaikba burkolózva úgy mozogtak együtt az ég kavargásával, mintha ők is csupán a látomás részei lennének. Bár nők és férfiak is voltak köztük, a különbséget csak olyankor lehetett észlelni, amikor szólásra emelkedve csuklyájuk fellebbentésével egy pillanatra arcukat is láthatóvá tették.

Az összejövetel hat résztvevője a Kirin Tor hat legrangosabb, bár nem feltétlenül legtehetségesebb mágusa volt. A Kirin Tor vezetőit számos kritérium alapján választották, amelyek között a mágikus hatalom csupán az egyik volt.

- Valami készül Khaz Modanban - szólt az első vezető baljós hangon. Egy pillanatig szakállas arc volt látható, miközben a testén csillagok milliárdjaiból álló alakzat úszott át lassan. - A Dragonmaw nemzetség barlangjaiban, vagy azok környékén.

- Mondj valami olyat, amit még nem tudunk - recsegte egy életének alkonyán járó, de még mindig erős akaratú nő. Sápadt arc jelent meg a csuklya alatt. - Ott gyülekezik a még ellenálló orkok java, különösen most, hogy Doomhammer harcosai letették a fegyvert, maga a vezér pedig eltűnt.

Az első mágus nyilván neheztelt a válasz hallatán, de hangja nyugodt maradt.

- Rendben van! - mondta. - Ez talán majd felkelti az érdeklődésedet... Úgy hiszem, Deathwing ismét készül valamire.

Ez valóban meglepetés volt a többiek számára.

Az éjszaka minden átmenet nélkül nappallá változott, de a mágusok ügyet sem vetettek erre, a Levegő Termében megszokott eseményre. Miközben szólásra emelkedett, felhők suhantak el a harmadik alak feje felett, aki nem találta valósnak az elhangzott állítást.

- Deathwing halott! - jelentette ki. Ő volt az egyetlen testes személy a jelenlévők között. - A tengerbe zuhant, miután e tanács egy küldöttcsoportja, szövetségeseink legerősebbjeivel közösen, halálos csapást mért rá. Nincs az a sárkány, ami azt túlélte volna!

Néhányan bólintottak, de az első felszólaló folytatta.

-Akkor hol a tetem? Deathwing nem hasonlított más sárkányokhoz. Mielőtt az orkok a pikkelyeire erősítették az adamantium lemezeket... már akkor is olyan veszélyt jelentett számunkra, mely mellett eltörpült a Horda!

- Milyen bizonyítékod van arra, hogy most is él? - A közbevetés egy fiatal nő szájából hangzott el. Nem volt olyan tapasztalt, mint társai, de elég erősnek és bölcsnek bizonyult ahhoz, hogy a tanács tagjai közé válasszák. - Felelj!

- Két vörös sárkány halála, Alexstrasza fiai közül. A testükön olyan sérüléseket találtak, amilyeneket csak sárkányok képesek ejteni. Sőt a sárkányok közül is csak a leghatalmasabbak.

- Nem Deathwing volt az egyetlen óriássárkány.

Vihar tört ki, villámok cikáztak és sűrű eső zúdult a varázslókra, ám sem őket, sem a padlót nem érte víz. A vihar szempillantás alatt átvonult, ismét napsütés ragyogott a fejük felett. A Kirin Tor első tanácsosa a tudatlanoknak kijáró, fölényes hangon felelt.

- Te nyilván sosem láttad Deathwinget, különben nem mondanál ilyet.

- Lehet, hogy amit állítasz, valós - vetette közbe az ötödik tanácskozó. Elf volt, ez tisztán látszott rajta, ahogy felszegte a fejét. - És ha így áll a dolog, nagy súllyal bír. De ebben a pillanatban aligha szentelhetünk komolyabb figyelmet ennek a dolognak. Ha Deathwing életben van, és legnagyobb riválisának fajtáját irtja, az nekünk hasznunkra válik. Elvégre Alexstrasza még mindig a Dragonmaw nemzetség foglya, és évek óta az ő szülötteit használják az orkok a Szövetség elleni támadásokhoz. Vagy máris elfelejtettük Kul Tiras Harmadik Flottájának tragédiáját? Úgy hiszem, Lord Daelin Proudmoore admirális sosem fogja. Ő legidősebb fiát is elvesztette hat fényes hajója teljes legénységével együtt, amikor azok a leviatánok rájuk vetették magukat. Proudmoore minden bizonnyal lovagi éremmel tüntetné ki Deathwingat, ha megtudná, hogy valóban ő felelős ezért a két halálesetért.

Ez ellen senki sem szólalt fel, még az első mágus sem. A hatalmas hajókból csak fogpiszkáló nagyságú szilánkok és néhány, darabokra szaggatott hulla maradt. Proudmoore admirális javára legyen mondva, hogy a rettenetes eset nem ingatta meg elhatározását, folytatta a háborút, és azon nyomban új hajók építését rendelte el.

- Amint azt korábban is említettem, lehetetlen volna időt szakítanunk erre a feltevésre most, mikor annyi más sürgetőbb kérdést kell megtárgyalnunk.

- Az Alteraci krízisre utalsz, ugye? - háborgott a szakállas mágus. - Mi okból tartanának számot nagyobb figyelemre Lordaeron és Stromgarde folyamatos belvillongásai, mint Deathwing lehetséges visszatérte?

- Mert most már Gilneas is belépett a konfliktusba.

A többi mágus nyugtalanul fészkelődött, még az eddig hallgatásba burkolódzó hatodik is. A kissé elhízott elf ismét szólásra emelkedett, árnyéka megnyúlt előtte a kőpadlón.

- A szomszédos két királyság viszálykodása milyen érdeklődésre tarthat számot Genn Greymane részéről? Gilneas a déli félsziget csúcsán helyezkedik el, a Szövetség területén belül legalább olyan távol esik Alteractól, mint bármely másik királyság!

- Erre komolyan választ vársz? Greymane mindig is vezető pozícióra törekedett a Szövetségen belül, annak ellenére, hogy saját seregeit egészen addig nem vonultatta fel, míg az orkok saját határát nem veszélyeztették. Az egyetlen indok, amiért ő is hadba szállásra biztatta Terenas királyt az volt, hogy ez Lordaeron katonai fölényét gyengítette. Terenas elsősorban a mi munkánknak és Proudmoore admirális nyílt támogatásának köszönheti, hogy képes volt mostanáig megőrizni vezető pozícióját a Szövetségen belül.

Alterac és Stromgarde rossz szomszédságban voltak egymással a háború kitörése óta. Thoras Trollbane Stromgarde teljes katonai erejét felsorakoztatta Lordaeron Szövetsége mögött. A Khaz Modannal szomszédos hegyvidéki királyság érthető módon a közös védekezés taktikáját támogatta. Trollbane harcosainak eltökéltségét sem vitathatta senki. Nekik volt köszönhető, hogy az orkok nem rohanták le a Szövetség túlnyomó részét a hadjárat első hetében, mely vitathatatlanul más, és igen sötét véghez vezetett volna.

Alterac ellenben, míg hangosan hirdette a közös cél nemességét és az elengedhetetlen összetartást, közel sem volt nagyvonalú katonai erejének bevetésével. Mint Gilneas, Alterac is csak jelképes segítséget nyújtott, de míg Genn Greymane politikai ambícióitól vezérelve tartotta vissza seregeit, Perennold nagyúr - a szóbeszéd szerint - félelemből. Még a Kirin Tor soraiban is felmerült a kérdés, vajon Perennold nem készül-e titkos egyezséget kötni Doomhammerral, felkészülve arra az eshetőségre, hogy a Szövetség összeomlik a Horda csüggedetlen ostroma alatt.

A gyanú beigazolódott. Perennold valóban elárulta a Szövetséget, de gyáva cselekedete szerencsére nem járt maradandó következményekkel. Amikor Terenas tudomást szerzett erről, azonnal Lordaeroni csapatokat vezényelt Alteracba, és katonai szükségállapotot hirdetett ki. A háború folytatódott, és senki sem látta időszerűnek, hogy egy ilyen hadművelet miatt szót emeljen, különösképp igaz volt ez leghűbb szövetségesére, Stromgardera. Most azonban, hogy viszonylagos béke honolt a Szövetség területeinek nagy részén, Thoras Trollbane benyújtotta kárigényét, és kijelentette, hogy a Stromgarde által hozott súlyos áldozatok viszonzásaként meg kellene kapnia áruló szomszédjának keleti tartományait.

Terenas nem osztotta ezt a nézetet. Ő amellett kardoskodott, hogy Alteract teljes egészében saját királyságához csatolják, vagy trónjára egy másik, méltóbb uralkodót ültessenek - lehetőleg olyat, aki Lordaeron érdekeit is szem előtt tartja. Mindazonáltal Stromgarde hű, tántoríthatatlan szövetséges volt a háborúban, és közismert volt a Trollbane és Terenas közötti kölcsönös mély tisztelet is, amely még szomorúbbá tette a kialakult politikai viszálykodást.

Gilneasnak azonban nem voltak hasonló kötelékei a szóban forgó földekhez. Mindig tisztes távolságban maradt a nyugati világ nemzeteitől. Mind a Kirin Tor, mind Terenas király tisztában volt azzal, hogy Genn Greymane nem csak azért kereste az alkalmat a közbelépésre, hogy saját befolyását növelje, hanem azért is, hogy legalább részben valóra váltsa régóta dédelgetett terjeszkedési törekvéseit. Perennold nagyúr egyik unokaöccse Gilneasba menekült az árulás után, és a szóbeszéd úgy tartotta, hogy Greymane támogatást ígért törekvéseihez. Egy Alteraci bázis olyan tartalékokhoz segítette volna a déli államot, melyeket rég nélkülözött, valamint remek indok lett volna arra, hogy hatalmas hajóflottáját a Nagy Tenger innenső partjaira is kivezényelhesse. Ez a csel azonban bevonta volna a konfliktusba Kul Tirast is, mivel a tengermelléki nemzet féltve őrizte tengerpartjának és tengeri fennhatóságának sértetlenségét.

- Ez szét fogja szakítani a Szövetséget... - motyogta az enyhe akcentussal beszélő fiatal mágus.

- Még nem fajultak odáig a dolgok - mutatott rá a elf varázsló -, de a baj nem fog sokáig váratni magára, így nincs sárkányokra fecsérlendő időnk. Ha Deathwing él és úgy döntött, hogy feleleveníti Alexstrasza ellen fogadott vérbosszúját, én a magam részéről nem fogom elítélni érte. Minél kevesebb sárkány garázdálkodik ezen a világon, annál jobb. Idejük rég lejárt.

- Úgy tudom - szólt egy hang, amelyről nem lehetett megállapítani, hogy férfié vagy nőé -, hogy valamikor a sárkányok, és az elfek szövetségesek voltak, sőt, barátok.

A elf tanácsos az eddig némaságba burkolózó, vékony, magas, árnyékszerű mágus felé fordult.

- Üres szóbeszéd, biztosíthatlak. Nem alacsonyodnánk le annyira, hogy ilyen rettenetes szörnyekkel szövetkezzünk.

A nap és a felhők átadták helyüket a holdnak és a csillagoknak. A hatodik mágus enyhén meghajolt.

- Nyilvánvalóan hamis híreket kaptam. Sajnálom.

- Abban igazad van, hogy haladéktalanul tennünk kell valamit - dörmögte a szakállas tanácstag az ötödik helyen ülőnek. - És azzal is egyetértek, hogy most ez a legfontosabb feladatunk. Mindazonáltal felelőtlenség lenne figyelmen kívül hagyni a Khaz Modanban lezajló eseményeket. Akár igazam van Deathwinggel kapcsolatban, akár nem, amíg az orkok fogva tartják a sárkánykirálynőt, potenciális veszélyt jelentenek a teljes térség stabilitására.

- Egy megfigyelőre van tehát szükségünk - toldotta meg a mondatot az idős nő. - Küldjünk valakit, aki szemmel tartja az ott zajló eseményeket, és értesít bennünket, ha esetleg a helyzet válságosra fordul.

- De kit? Nem nélkülözhetünk senkit.

- Lenne valaki. -A hatodik mágus tett egy lépést előre. Arca még most, beszéd közben is árnyékban maradt. - Rhonin...

- Rhonin? - hördült fel a szakállas. - Rhonin! Azután, ahogy legutóbbi küldetésén szerepelt? Arra sem méltó, hogy a varázslók köntösét viselje! Több veszélyt jelent, mint reményt!

- Valóban megbízhatatlan - tette hozzá az idős nő.

- Hitehagyott - sziszegte a kövér.

- Megingott...

- Bűnöző!

A hatodik türelemmel megvárta, míg a többiek elcsendesednek, csak ekkor bólintott lassan.

- És az egyetlen varázsló, akit ebben a pillanatban nélkülözni tudunk. Különben ez a küldetés valóban nem lenne több, mint megfigyelés. Még a közelébe se kerülne semmiféle krízishelyzetnek. Feladata mindössze annyi lenne, hogy csendben figyelje a helyzet alakulását, és jelentse a tapasztaltakat. Ez minden. - Mikor nem hangzott ellenvetés, a sötét mágus hozzátette: - Biztos vagyok benne, hogy saját kárán tanulva észre tért.

- Legalábbis reméljük - sóhajtotta az idős nő. - Legutóbbi küldetését teljesítette ugyan, de ezért társai többsége az életével fizetett!

- Most egyedül megy majd, egy kísérővel, aki elvezeti a Szövetség területének határáig. Még csak átutazóban sem lép Khaz Modan területére. A látógömb segítségével a távolból is figyelheti, mi történik ott.

- Ez elég egyszerűnek tűnik, még Rhonin számára is - állapította meg a fiatal lány.

A elf hűvösen bólintott.

- Akkor tekintsük eldöntöttnek a kérdést, és haladjunk tovább. Talán, ha elég szerencsések vagyunk, Deathwing lenyeli Rhonint, aki esetleg a torkán akad. Így mindkettejük problémája megoldódik. - Tekintetét végigjártatta a tanácson, majd hozzátette: - Most pedig szeretném, ha végre Gilneas Alteracba való bevonulására összpontosítanánk figyelmünket, illetve arra, hogy milyen szerepet vállalhatunk ennek megakadályozásában...

 

* * * * *

 

Két órája lehajtott fejjel, mozdulatlanul állva koncentrált. Körülötte halvány, forrás nélküli fény világította meg a cellát. A helyiségben nem sok látnivaló volt. A szék, amelyen még sosem ült, az egyik fal mellett állt. Háta mögött, a vastag kőfalba vert szögön aprólékosan kidolgozott szőnyeg függött, rajza violaszín háttéren aranyfonállal hímzett szemet ábrázolt. A szem alatt három, ugyancsak aranyfonállal hímzett, föld felé zuhanó dárda volt látható. A háború során ez a zászló, ez a szent jelkép diadalmasan lobogott, büszkén hirdetve, hogy Dalaran a Szövetség hű védelmezője - még ha a Kirin Tor tagjai között akadt is olyan, aki nem teljes tisztességgel látta el feladatát.

- Rhonin... - A hang, melyről nem lehetett tudni, nőé vagy férfié, sehonnan és egyszerre mindenhonnan szólt.

Lángoló vörös hajfürtök alól fürkészte a sötétséget. Igéző szeme smaragdzöld volt, erős orra furcsa görbületben végződött; csontját valamikor egyik tanonctársa törte el, s bár nem került volna nagy erőfeszítésébe a szépséghiba kiigazítása, azóta sem orvosoltatta a sérülést. Ennek ellenére arcát nem lehetett ellenszenvesnek vagy taszítónak nevezni. Álla hegyes, vonásai szögletesek voltak. Egyik szemöldöke magasabban állt, mint a másik, ez kaján, kérdő kifejezést kölcsönzött arcának. Ez az arc és a hozzá tökéletesen illő maflatartás nemegyszer bajba keverte mesterei előtt.

Elegáns éjkék köntösében magas, sovány alakja igen szemrevaló volt, s ez a tény még varázslótársainak figyelmét sem kerülte el. Rhonin nem keltette veszedelmes ember benyomását, pedig utolsó küldetése során négy értékes mágus halálát okozta. Szálegyenesen állt, szemét a sötétségre szegezve várta, milyen irányból fog hozzá szólni a másik varázsló.

- Magadhoz rendeltél. Vártam további utasításaidat - suttogta nem minden türelmetlenség nélkül a vörös hajú varázsló.

- Nekem magamnak is meg kellett várnom, míg valaki más felveti a kérdést. - A magas, köpenyes, csuklyás alak félig előtünt a homályból. A Kirin Tor legbelsőbb körének hatodik tagja volt. - Most végre megtörtént.

Rhonin szeme furcsán megcsillant.

- És a vezeklésem? Lejárt a próbaidőm?

- Igen. Sorainkba történő visszalépésedet jóváhagyták... Azzal a feltétellel, hogy elfogadod a rád kiszabott igen fontos feladatot.

- Van még ennyi hitük bennem? - A fiatalember arca felragyogott. - A többiek halála után is?

- Te vagy az utolsó lehetőségük.

- Így már érthetőbben hangzik. Tudhattam volna.

- Vedd el ezeket. - Az árnyékszerű alak kesztyűs kezét nyújtotta. Kinyitott tenyere felett hirtelen két fénylő tárgy öltött formát: egy apró smaragdgömb és egy aranygyűrű, melynek foglalatában fekete kő csillogott.

Rhonin kitartotta a kezét. A két tárgy hirtelen feléje lebbent. Markába kapta és közelebbről is megvizsgálta őket.

- Ez a látógömb, de ez a másik... Ezt nem ismerem fel. Nagy hatalmat érzek benne. Nem ártó, sokkal inkább bélrés erőt sugároz.

- Éles szemed van; elsősorban ezért vállaltam, hogy segítek neked, Rhonin. A gömb célját ismered. A gyűrű védelmedre szolgál majd. Olyan birodalomba mész, ahol még mindig élnek ork sámánok. Ez a gyűrű eltakar téged, észrevétlen járhatsz területükön. Sajnos számunkra is megnehezíti, hogy követni tudjunk.

- Tehát teljesen magamra leszek utalva. - Rhonin kétértelmű mosolyt villantott pártfogójára. - De így talán jobb. Kevesebb esélyem lesz arra, hogy mások halálát okozzam.

- Nem leszel egyedül, legalábbis a kikötőig vezető úton. Egy királyi gárdista kísér majd.

Rhonin bólintott, bár nyilvánvalóan nem volt ínyére, hogy kísérgetni fogják, különösen pedig az, hogy egy királyi gárdista. Általában nem jött ki jól a elfekkel.

- Még nem mondtad meg, mi lesz a küldetésem.

Az árnyékszerű varázsló hátradőlt, mintha egy nagy, kényelmes karosszékben ülne, amelyet a fiatal férfi nem láthatott. A kesztyűs ujjak végei összeértek, az árnyékalak a megfelelő szavakat kereste.

- Nem voltak valami könyörületesek veled, Rhonin. A tanácsban többen is örökre ki akartak zárni a rendünkből. Meg kell szolgálnod, hogy visszatérhess, és ehhez teljesítened kell a küldetést. Végre kell hajtanod a parancsokat. Szó szerint!

- Úgy veszem ki szavaidból, nem lesz valami könnyű.

- Sárkányokkal lesz dolgod... és valami olyasmivel, amivel csak a te rátermettségeddel rendelkező varázsló boldogulhat.

- Sárkányok! - Rhonin szeme kerekre nyílt, a hátán végigfutott a hideg. Általában hajlamos volt az arroganciára, most mégis úgy viselkedett, mint egy kezdő varázslótanonc.

Sárkányok... Már a puszta szó is félelmet ébresztett a fiatal mágusokban.

- Igen, sárkányok. - Pártfogója előredőlt ültében. - Remélem pontosan értesz engem, Rhonin. A tanácson és rajtad kívül senki sem tudhat erről a küldetésről. Még a kíséretedre kivezényelt gárdista, vagy a szövetségi hajó kapitánya sem, aki Khaz Modan partjáig visz majd téged. Ha kitudódik, hogy mi a feladatod, az egész terv kudarcba fulladhat.

- Mit kell tennem? - Rhonin szeme tűzben égett. Érezte, küldetése rendkívüli veszélyeket tartogat számára, de a kilátásba helyezett jutalom hasonlóan bőkezű volt: visszatérés a mágusok rendjébe, és hírnevének, tekintélyének öregbítése. Márpedig semmi sem segítette jobban egy varázsló előbbre jutását a Kirin Torban, mint a hírnév, bár az öregek makacsul tagadták ezt a nyilvánvaló igazságot.

- Khaz Modanba mész, és megteszed az első lépéseket a cél felé. A cél felé, amely nem más, mint az, hogy kiszabadítsuk az orkok fogságából a sárkánykirálynőt, Alexstraszát!

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása